Becsekkolt a 444 Magyar Péterhez, és a főszerkesztő leszögezte: ők nem szociopaták

Bede Márton szerint lehet, hogy eljön majd az idő, hogy együtt legyenek Magyar Péterrel a barikádokon, Winkler pedig közölte: ő Magyar Péter rajongója.

Az továbbra is rejtély előttem, hogy miért volt ilyenek előtt leborulva számos kvázi jobbos is annak idején.
„Ne kérdezzétek, miért és hogyan teszem ezt 2023-ban, de ha az ember elkezdi olvasni a Magyar Narancs ‘90-es évekbeli film- és zenekritikáit, akkor egyszerűen nem érti, hogy ezek hogyan képezhettek mércét bárkinek is.
Laposak, kínosak, szemlesütő érzést kiváltóan próbálnak vagányak lenni, miközben már akkor is bácsik írták azokat, mindenki népszabadságos Uj Péter akart lenni, mint random alternatív zenekar 35 éve – és azóta is, Baranyi Krisztina kedvenceivel bezárólag -, amelyik pszeudo-Kispált játszik, csak rosszul, de elhiszik, mert dalszövegenként legalább 4 enjambementet bedobnak.
És ebből kifolyólag persze értem, hogy miért sz*r a 444-től Telexig mindenki, hiszen ugyanazt a Matulát nyomatják alles zusammen, de az továbbra is rejtély előttem, hogy miért volt ilyenek előtt leborulva számos kvázi jobbos is annak idején.”